A rendszer bemutatása

A hatásvizsgálati rendszer rövid leírása, az egyes rendszerelemek, támogató szervezetek bemutatása.

A hatásvizsgálat olyan információgyűjtő és elemző tevékenység, amelynek elsődleges célja a szabályozás hatékonyságának növelése. A folyamat magában foglalja a szabályozás várható következményeinek a feltételezett hatásokhoz igazodó részletességben és releváns időtávon történő megvizsgálását és az eredmények – a megalapozott döntéshozatal elősegítése érdekében – hatásvizsgálati lapon történő összegzését.

A hatásvizsgálat, mint az „intelligens szabályozás” egyik fontos eszköze, szükséges ahhoz, hogy a döntéshozó számára a rendelkezésre álló erőforrások figyelembe vételével, a lehető legteljesebb körben számszerűsített és összehasonlító módon bemutassa a döntés várható következményeit.

Az előzetes és utólagos hatásvizsgálat egyes elemeinek a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényben, valamint az előzetes és utólagos hatásvizsgálatról szóló 24/2011. (VIII. 9.) KIM rendeletben történő szabályozása által a hazai jogalkotási rendszerben hangsúlyos szerepet kapnak a hatásvizsgálati folyamatok. Az új típusú hatásvizsgálati lap bevezetésének eredményeképpen jobban azonosíthatóvá válnak a társadalom egészére vagy egyes csoportjaira gyakorolt hatások.

A hatásvizsgálati tevékenység során a Miniszterelnökség, a szaktárcák és háttérintézményeik szorosan együttműködnek.

 A hatásvizsgálati rendszer működtetése során az egyik legfontosabb alapvetés, hogy a tárcák felelősek a saját hatásvizsgálati tevékenységükért, a hatásvizsgálatok lefolytatásáért és – az adott előterjesztések vonatkozásában – a hatásvizsgálati lap kitöltéséért.

A tárcák munkáját többszintű hatásvizsgálati képzési folyamat segíti. A volt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium koordinációjában megvalósult hatásvizsgálati alapképzésen közel félezer kormánytisztviselő vett részt. Az oktatási segédanyag módszertan formájában is hasznosult, mely letölthető az oldalról.

A Miniszterelnökség hatásvizsgálati tevékenységért felelős szervezeti egysége folyamatosan figyelemmel kíséri a rendszer működését és a hatásvizsgálati lapok hasznosulását. Szükség esetén javaslatot teszünk a változtatásra. Az eddigi tapasztalatok és visszajelzések alapján a hatásvizsgálati lap első technikai módosítása megtörtént. Az új hatásvizsgálati lap az alábbi oldalon szintén elérhető.

A tárcáknál kinevezett hatásvizsgálati kapcsolattartók által a rendszer működése még átláthatóbbá, az esetlegesen felmerülő kérdések, problémák gyorsan kezelhetővé válnak.

A Kormányiroda alapvető feladata a Kormány elé kerülő anyagok előkészítése, így azok szakpolitikai valamint hatásvizsgálati szempontú véleményezése.

A Hatáselemzési szakterület számára a Kapcsolat aloldalon keresztül megküldhetők a hatásvizsgálati rendszer fejlesztésével kapcsolatos vélemények és javaslatok.

Menü

Főoldal

Navigáció